Óh...ha tudnád, hogy látlak már megint, hogy a sötét falaid mennyire világítanak attól, hogy a lényed szikrázik ott a sötétben.
Óh...ha tudnád, mennyire szeretem ezt a cirkuszt, aminek véget vetettél, amiről azt gondolod, nem is vagyok benne jelen...mert ezt csak Te gondolod, hogy én elhiszem..de én ott repkedek, mint egy kis élet...szárnyas balerinaként a vágyad jéghidegnek hittetett talaján..
Óh...ha tudnád, hogy mennyire értékes kis csecsebecsét hagynék belefulladni magányod tengerébe...
Óh...ha tudnád, hogy mennyire elhittem már megint, hogy magam vagyok magamnak, hogy míg kék reptetőimet eltapostad, és most újjászületett a bársonyában...hogy minden egyes mozzanat Érted történt.
Óh...ha tudnád, hogy mennyire kóstolgat engem itt a tévedés, annak lehetősége, hogy elhiggyem, nem Te vagy az, akire itt vártam már évmilliárdok óta...
Óh...ha tudnád, hogy hányszor születtem meg azért, hogy ezt a néhány sort ide leírjam, amikor még arra sem méltatsz, hogy elolvasd, mert félsz, hogy az itt leírtakkal visszakapod azt, ami miatt most ott illatozol a rothadás kellős közepén...
Óh...ha tudnád, mennyire szeretem azt az illatot, ami ott elnyom mindent...mert az enyémmel egy...
A cirkusznak vége, Drágám! Látlak...fentről, mert a köteleid nekem készültek ott fenn abban a szédítő magasságban, ahol reptetsz...
https://www.youtube.com/w
Carnival is over
2009.04.22. 16:57 Pillangószárny
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hajnalom.blog.hu/api/trackback/id/tr571080332
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
