Hangulataim a túlélés határain

. itt vagyok.Vártalak.Magamban beszélek, mert nem szólítasz. Dühös vagyok.Badarság azt hinned, hogy nem hallom, amit mondani szeretnél, de nem teszed, mert könnyebb Neked, ha én is szenvedek attól a felismeréstől, hogy amit egyszer megkaptunk, azt ugyanolyan lendülettel el is…

ébredek, Veled vagyok immár...Látom, ahogy öleltél éjjel, ahogy karoddal ringatsz, ahogy, mint fának a gyökere a földben, fogod a kezem, markolod ujjaiddal az enyémet, szinte kiszalad a vér belőle, majd a kézfejemet simogatod, mintha mondanád, álmodj még, ne ébredj fel, sokkoló…

...nem az!A színről is szeretnék eltűnni..

Megragaszthatatlanná, fényevesztetté, miszlikbe szakítottad a szárnyaim.Nem akarom, hogy valaha is utánam kiálts. Durva Vagy, kegyetlen, mindezt álcázod mindenféle betegség-álarccal.Rejtőzködsz, mint aki vadnak tetteti magát, pedig nem Vagy az, nem!!!!!Az igazi vad tényleg…

Üveg csupán. Nem látod magad benne. Nem, nem azért, mert nincs szemed, nem azért, mert annyira mélyen Vagy magadban, mert látod a szépet, látod, hogy milyen szeretnél lenni. Gyarló módon veszed el, amire méltatlan Vagy, kéred, kívánod, ami nem lehet a Tiéd. A tekinteteddel sem…

...hogy a világon a legnagyobb dolog Tőled, hogy nem hagyod, hogy közel legyek Hozzád!Azt is tudom, hogy ezt merő óvintézkedésből teszed, mert nem akarod a szárnyaimat törötten látni, mert sokkal tündöklőbb, ha kéken, fényesen világítanak. Így legalább messziről, másik…

  Igen, az álmok fellegvára...ez itt az én országom...De hisz tudod, hogy nem azért hiányoznak a dolgok, mert mindennapi rutinná váltak e rövid intervallumban, tudod, hogy eddig is beszélgettem Veled, amikor még nem is hangokkal tettük azt, sms-ből is jutott elég, de azok is…