Körém telepedett.
Nincs mit tennem ellene.
Még élvezem is. Tekinteted immár örökké rajtam.
Visszaadjam? Szeretnéd, ha semmissé tenném egyetlen pillanat alatt ezt a rabságod? Megteszem, ha valóban ezt akarod...Ha kéred a bilincseid kulcsát...............T I É D! Ha tényleg azt kéred...
Úgy jöttél, mintha szalagokban érkeztél volna. Fentről lelógó, piros szalagokkal fontál körül, amelyet mostanra köddé változtattál. Hallgatásod segélykiáltás volt, tekinteted támaszom, most meg hallgatsz a koldusok tavaszán, fukarkodsz a szóval, mint mély árnyék, ki a fénnyel kekeckedik.
Az a világosság elnyomhatatlan. Hiába minden fondorlatod.
Nem hagyod, hogy Rád ismerjek, de én már messziről látlak. Még, ha szemem nem is érzékel.
Látlak.
Lekic
Csak jelzem...felesleges, fényem erősödik, s tudja, hogy Neked erre van szükséged.
Lemondhatsz róla, ha tudsz. Tiéd a döntés.
Bármilyen sűrű köddel próbálsz tompítani, nem fog menni. Résen vagyok, és tisztán kirajzolódsz abban a keskeny csíkban, melyen csorgatni próbálsz nekem is valamit, szegény koldusodnak.
Ha Te köd vagy, én is azzá válok...Te magad teszel azzá!
Köd
2009.05.12. 22:31 Pillangószárny
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hajnalom.blog.hu/api/trackback/id/tr401118200
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
